A hőség veszéleyei

A hőség veszéleyei

A hőségben elsősorban a krónikus betegeknek és időseknek kell óvatosnak lenniük, és vigyázni kell a gyerekekre is.

Hőkollapszus: A meleg miatti ájulás esetén az eszméletvesztés rövid ideig tart: néhány pillanattól pár percig, de sosem húzódik 15 percnél tovább. A beteg az ájulás előtt gyengeséget, émelygést érez, jelentkezhet fülzúgás vagy a látás elhomályosulása, az egész test hirtelen leizzadása. A hőkollapszus oka a magas külső hőmérséklet miatt kialakuló vérkeringési átrendeződés: a szervezet úgy próbálja magát hűteni, hogy a periférián elhelyezkedő  erek kitágulnak, elősegítve a hőleadást. Ezzel párhuzamosan intenzív verejtékezés is megfigyelhető. Arra hajlamos egyéneknél e két tényező együttesen az agyi vérkeringés átmeneti zavarát eredményezi, amely a tudat elvesztését vonja maga után.

Napszúrás: Az enyhe panaszok fejfájás, szédülés, kábultság, émelygés, hányinger formájában jelentkeznek. A beteg kerüli a fényt, szívesebben tartózkodik hűvös, elsötétített helyiségben. Súlyos esetben a testhőmérséklet hirtelen, jelentős emelkedése következik be (akár 39-40°C is lehet). A nagyfokú fejfájás mellett a tarkó kötöttsége, merevsége alakul ki. A beteg tudata zavart lehet, eszméletét elveszítheti. Csecsemők esetében jellegzetesen visító sírás.

 


 

A legfontosabb teendő, hogy árnyékos helyre, célszerűen hűvös helyiségbe jusson a beteg. A tarkóra helyezett hideg vizes borogatás jó hatású. A beteg 30 fokos szögben megemelt felsőtesttel feküdjön s apró kortyokban fogyasszon hűvös folyadékot - lehetőleg vizet. Azonban ha a tünetek nem javulnak vagy esetleg rosszabbodnak, mindenképpen kórházi kezelés szükséges

Kiszáradás: Az izzadás folyadék- és elektrolit (só) vesztéssel jár, és ezek pótlása nélkül kiszáradáshoz vezet. Ennek lehet tünete a fáradékonyság, az étvágytalanság, szédülés, fejfájás, a szapora szívverésérzés, hányinger-hányás, az izomgörcsök és az eszméletvesztés.

Hőguta: Amennyiben magas külső hőmérsékleti viszonyok mellett végzett nehéz fizikai munka során termelődő hőmennyiséget a szervezet nem képes leadni, a testhőmérséklet akár a 41 °C fokot is elérheti, és kezdetben fejfájással, szédüléssel, hányingerrel, hányással, majd tartós expozíció esetén akár tudatzavarral, eszméletvesztéssel, vagy más idegrendszeri tünettel járó hőguta alakulhat ki.