Lehet, hogy sok olvasónak a cím miatt elmegy a kedve, de remélem ezzel se okozok csalódást. Hát igen én is szembesültem azzal az érzéssel, mint kamaszlányok tömege. Nos hát nem tudom, hogy vagytok vele remélem segítségetekre leszek. A bejegyzésem lényege az lenne, hogy sokminden olyan természetes az életben (általában). De ha valami már nem, vagy "akadályba ütközünk" (ezt csak képletesen értem) akkor (legalábbis bennem), átértékelődtek a dolgok, mi az ami fontos és mi az ami kevésbé, vagy nem. Tegnap szembesültem ezzel: azzal hogy "Ő" egy karnyujtásnyira volt tőlem, mégis úgy éreztem (érzem), hogy több ezer kilóméterre. Ebből az egészből azt akarom kihozni, hogy attól, hogy valami a legtermészetesebb számotokra a világon (gondolok a szerelemre, a boldogságra, az egészségre) attól azt ugyan úgy illik megbecsülni, hisz kitudja mikor lesz valamelyikre a legnagyobb szükséged.
Netti