Nagyon sok ember küzd valamilyen félelemmel, sőt a legtöbben félünk valamitől. Ha logikusan belegondolunk, rájöhetünk, hogy sokszor félelmeink alaptalanok és értelmetlenek. De nem ilyenek vagyunk, sok esetbe, ezen magamat értem, nem akarjuk bevallani még önmagunknak se, hogy márpedig igen én is félek. Ki ettől, ki attól. Van aki a pókoktól, a kutyáktól, a fogorvostól vagy attól, hogy elveszítheti azokat akiket a legjobban szeret. Az én legnagyobb gondom az, hogy....félek a megaláztatástól. Túlságosan adok mások véleményére. Persze ez nem rossz, de ha már nem magadat adod, vagy nem azzal azt csinálod amit szeretnél, csak hogy nehogy kinevessenek, az már baj. Sokáig még magamnak se mertem bevallani, de így van. Parázok attól, hogy ha valamit csinálok és balul sül el, mindenki ki fog nevetni. Vagy épp kicsúfolnak. Emiatt majdnek feladtam a legfontosabb dolgot az életembe, az írást. Valahogy úgy érzem, amit nem tudok megmagyarázni, hogy az írás a felem. Vagyis az a másik fél ami teljes, egész emberré tesz. Sok pályázatra írtam már, de egyre se küldtem be semmit. Amikor oda érek, hogy e-mail-ba küldeném, ledermedek és nem teszem. Az jut eszembe, hogy mi van ha nem jó és tudják, hogy én írtam. Amikor meg postai úton akartam beküldeni egy "művemet", olyan ember beszélt le, akitől nem vártam volna.
Vannak félelmeink, igen, és aztán? Kinek nincsennek? Ha szembenézel vele, akkor hidd el könnyebb lesz. Nem kell le tagadnod, főleg saját magad előtt nem. Ha úgy gndolod, hogy szeretnéd megosztani névtelenül, vagy épp megkönnyebbülnél azzal, ha leírhatnád. Írj bátran! Mond ki amit gondolsz! Igenis számít amit mondassz. Te is ugyan olyan ember vagy mint bárki más. Ha hallgató fülekre vársz: írj bátran:
Netti