Minden ember ismeri és ismernie kell a történelmét, művészetét, kultúráját. Magyarországon a március 15.-e az-az "ünnep" amire büszkék lehetünk. Akkor 1848-ba olyan emberek cselekdtek akik beírták magukat az emberek tudatába. Harcoltak és szenvedtek a szabdságért. Ha belegondolunk, hogy ma milyen könnyen feladunk dolgokat...ők mégse adták fel. A legreménytelenebb helyzetben is kitartottak és összefogtak. Egy közös cél lebegett a szemek előtt, az a bizonyos elérhetetlennek hitt szabadság, amiről oly sokan csak álmodoztak. Ma ezt természetesnek véljük, azonban az akkoriak megküzdtek érte, az életükkel. Aradon olyan emberek veszítették életüket, akik akkor házasodtak, akik soha nem látták gyermekeiket. Azonban mégsem használták ki az esélyt, amikor szabadon távozhattak volna. Úgy gondolom a mai világba a dicső hősök emléke egy nagy lelki löketet adhat. Ők hittek a jövőben, hogy minden jobb lesz, ők nem adták fel, ők nem futamodtak meg az első nehézségnél. Ezek a nemzeti hősök akkor is kiáltak országuk mellett, amikor egész Európa elfordult. Küzdtek a jobb életért, és ebben az a legszebb, hogy nem csak saját magukért, hanem az utókor számára, a jobb élet reményében.
Ezek a hősök emlékeztessenek arra, hogy a remény hal meg utoljára.