Hát igen. Elértem és is arra a pontra hogy tehetetlen vagyok. Annak nem tudok segíteni (tanácsot adni) akit nagyon nagyon szeretek. Valahogy mindig nehezebb a barátainkba lelket önteni, mint másokba.
Már a vihar utáni csend is kezd eltünni. Valahogy mégse éled fel a kiskert. Esett már az eső, de nem az a mámorító eső, nem az amitől minden újra feléled, nem is az a szél fújt. Sütött a nap, de még mindig csak a romok vannak. Csak áll egyhelyben, némán tűr, se nem él, még nem is halva csak van magának. Elszortan, néhol hever egy-egy sárga fűszál, a talaj széthordtan, a fák gyökere szaggatva. És ott az a néhány virágszál, már csak pár áll. Kicsavarva, lehervadva, nem is élve, de nem is halva. A kert közepén, ott áll az a kisvirág aki a legnagyobb pusztítást kapta. A vihar mindenét tönkretette. Pedig már a nap is kisütött, de nem a kisvirágra. Levelei lekonyultak, szirmai elhervadtak, de valyon újraéled még valaha?
A kisvirágtól nem messze ott egy rózsaszál. Töviseit mind letörte a szél, szirmai elhulltak, csak áll lekonyulva. Erős volt, és mindent tudott, nem érdekelte a többi virág véleménye, idegbeteg de mégis kedves. Mit tett vele a vihar? Az a csend, míg újra kisütött a nap? Későn talán? Lehetséges....most a rózsa töviseit elvesztve lehervadtan csügged. Most se szól, erős maradt, de mégis látni hogy összezuhant. Mi lett veled rózsaszál? Mi lett veled kisvirág? Hagyjátok hogy győzzön a vihar? Hagyjátok, hogy ne legyen több szép és boldog hosszú életetek? Mér íly kegyetlen e sors, az élet, Istenem segítsd meg ezt a kertet! Mert van, még szebb jövő, van még remény, ha a kert sokáig nem is él. Mert lesz egy holnap, és lesz egy szebb nap, ha most sokára is, de vár egy új hajnal!
Netti