Imádom ezt az évszakot. Végre úgy látszik már az időjárás is ehhez öszpontosul. Ilyenkor "varázslatok" történnek. Ahogy feléled a természet, kinyílnak a virágok. Imádok sétálgatni, ami alatt érzem a napsugarakat a bőrömön, hallom a madarak énekét és érezni a tavasz illatát. Csak ülni a fűben ártatlanul. Azonban nem marad minden így, valahogy túl egyszerű lenne. Beköszöntenek a felhők. Azok amik sosem szűnnek meg létezni. Most más, ezek nem egyszerű eső felhők voltak, hanem vihar közelgett. Ahogy elvitte a szél a tökéletes tavaszi öszképet, azzal az életemet is romokba döntötte. Többé már nem sütött ki a nap, a madarak se daloltak, minden zord lett és hideg. Ez a vihar utáni csend. Talán rosszabb mint az egész természeti katasztrófa. Talán rosszabb csak várakozni és állni egyhelyben, hogy mikor süt ki újra a nap. Hisz a legcsodálaosabb, az ez utáni szivárvány. Vannak még csodák. A felhők elvonulnak, a természet újra fel éled. Csak hinni, és a csodára várni......De ez más, bennem már nem lesz több szivárvány:
Netti